Csend volt.
Az a fajta csend, amikor mindenki érzi, hogy most valami fontos hangzott el… de még senki nem tudja pontosan, mi.
A tanár a táblának támaszkodott.
— A legtöbben már az első sor után feladták — mondta.
Senki nem tiltakozott.
Bence a padját nézte.
Igen… én is.
Anna a tollát forgatta a kezében.
Márk most először nem szólt közbe.
— És ez teljesen logikus — folytatta a tanár.
Néhányan felnéztek.
— Ha valamit nem értesz elsőre, az agyad azt mondja: ez nehéz.
Szünet.
— Aztán: ez nem fog menni.
Még egy szünet.
— Aztán: hagyjuk.
Bence halványan elmosolyodott. Pontosan.
A tanár felvett egy krétát. Nem írt hosszú megoldást. Csak egyetlen sort.
Valamit, amit már láttak. De most valahogy mégis más volt.
— Nem az a cél, hogy azonnal tudd a megoldást — mondta. — Hanem az, hogy ne állj meg az első falnál.
Csend.
Valaki a hátsó padból megszólalt:
— Jó, de ha nem tudom, akkor mit csináljak?
A tanár nem válaszolt azonnal. Körbenézett.
— Mit szoktál?
— Hát… — vont vállat a srác. — Várok. Hátha beugrik.
Néhányan bólogattak.
— És be szokott ugrani?
— Néha.
— És amikor nem?
A srác nem válaszolt.
A tanár letette a krétát.
— Ez a probléma. Nem a matek. Hanem ez a pár perc, amikor nem történik semmi.
Bence felemelte a fejét.
Anna is.
— Ezen fogunk változtatni — mondta a tanár. — De ez nem lesz kényelmes.
Márk elmosolyodott.
— Na, ez jól hangzik…
A tanár visszanézett rá.
— Nem az a cél, hogy kényelmes legyen.
Szünet.
— Hanem hogy működjön.
A teremben megint csend lett. De most más volt. Nem feszültség. Valami… várakozás.
Bence ránézett a füzetére. A tegnapi üres lap jutott eszébe. A pillanat, amikor letette a tollat.
És most először nem azt gondolta: ez nem megy
Hanem azt: oké… de akkor mit csináljak helyette?
A tanár az asztalhoz lépett.
— Holnap kipróbálunk valamit — mondta.
— És most tényleg nem lesz könnyű.
Folytatás következik.
A következő részben kiderül, mit jelent az, hogy nem állsz meg az első falnál… és mi történik, amikor ezt tényleg ki kell próbálni.