Az óra elején senki nem mondta ki.
De mindenki érezte.
Valami kezd működni.
Bence már nem nézte percekig a feladatot.
Anna sem húzta át az első gondolatát.
És Márk…
Márk most azonnal a füzetére nézett.
— Na jó —mondta. — most gyors leszek.
Bence felnézett.
— Ezt most felvesszük?
— Nem — legyintett Márk. — csak kipróbálom.
Leírt valamit.
Megállt.
Megnézte.
— Ez… nem is teljes hülyeség – mondta.
Anna felnevetett.
— Ez már fejlődés.
— Nyugi, még van lejjebb – válaszolta Márk.
Aztán írt még egy sort. Megállt. Összehúzta a szemét.
— Na várj… – mondta. — ha ez így…
Még egy sort. Aztán hátradőlt.
— Ez most… jó lett?
Csend.
Bence közelebb hajolt.
— Hát… – mondta. — ez ijesztően jó.
— Ne mondd ki hangosan – mondta Márk. — elrontod.
Anna ránézett.
— Megnézhetem?
— Csak ha nem nevetsz.
Anna megnézte. Megállt.
— Oké… – mondta. — ez tényleg jó.
Márk hátradőlt.
— Na. Akkor ezt most abbahagyom, mielőtt elrontom.
A tanár a terem másik végéből figyelte őket. Odament. Ránézett a lapra.
Nem mondott semmit. Csak bólintott.
Márk felnézett.
— Most mi van? – kérdezte. — Ez jó?
A tanár elmosolyodott.
— Szerinted?
Márk ránézett a papírra.
— Hát… most először nem érzem azt, hogy teljes hülyeség.
— Akkor jó úton vagy – mondta a tanár.
Csend.
Aztán Márk elvigyorodott.
— Ez gyanúsan kezd működni…
Bence nevetett.
— Vigyázz, még a végén megszereted.
— Na, azért ne szaladjunk ennyire előre – mondta Márk. — Egy jó megoldás még nem trend.
Anna elmosolyodott.
— De egy kezdete.
Márk ránézett.
Aztán a füzetére.
Aztán vissza.
— Jó, de ezt ne mondjátok el senkinek.
— Mit? – kérdezte Bence.
— Hogy… – sóhajtott — …ez most nem volt rossz.
Folytatás következik…
A következő részben kiderül, mi történik, amikor ez már nem véletlen… hanem elkezd rendszeresen működni.