Körülbelül két éve életbiztosítást kötöttünk. Az első biztosítónál a BMI-m alapján a túlsúlyos kategóriába kerültem, és ez még az ajánlatot is befolyásolta. Végül másik cégnél kötöttünk biztosítást, de bennem ott maradt a gondolat: ezzel valamit kezdenem kellene.
Akkor körülbelül 94 kiló voltam. Most 82,5. Bő másfél év alatt jutottam el idáig.
182 centi magas vagyok, így a mostani BMI-m nagyjából 24,9. Ez éppen a normál tartomány felső szélén van. Nem gondolom, hogy a BMI mindenható mérőszám lenne: nem különbözteti meg az izmot a zsírtól, és önmagában nem mondja meg, milyen valakinek az egészségi állapota. Inkább egy jelzés, amit érdemes a többi adattal együtt nézni.
Nekem mégis fontos pillanat volt, amikor szembesültem vele. A túlsúly nem pusztán esztétikai kérdés: a nagyobb testsúly növelheti például a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és az ízületi problémák kockázatát. Ez nem jelenti azt, hogy egy adott testsúlyú embernek biztosan ilyen betegsége lesz, de jó ok arra, hogy figyeljünk magunkra.
Sok apró változtatás
A változás nem egyetlen nagy elhatározásból állt. Inkább sok kisebb dologból.
Elkezdtem jobban figyelni arra, mit eszem. Kevesebb szénhidrátot és zsíros ételt választok, több nyers zöldséget eszem, és napközbeni nasinak gyakran karalábét rágcsálok. A kenyérvásárlásnál is megnézzük, mit veszünk, és próbálunk kevesebb feldolgozott élelmiszert enni. Nem lettem egyik napról a másikra mintaszerűen következetes. Volt, hogy elcsábultam, de ez egyre ritkábban fordul elő. Sőt, a nagyon zsíros ételeket már kevésbé is kívánom.
A mérleg sem mindig csak lefelé mozdult. Amikor körülbelül 85 kilóról visszamentem 88-ra, azt kudarcnak éltem meg. Nehéz volt elfogadni, hogy a haladás nem egyenes vonal. Ma már úgy látom: egy megtorpanás vagy visszalépés nem teszi semmissé az addigi munkát. Folytatni kell.
A két kilométertől a hatig
Másfél éve rendszeresen futok. A kisfiunk mellett egyelőre futópadon, mert nem hagyhatom egyedül a házban. Körülbelül egy éve még a két kilométer is megerőltető volt. Mostanában hat kilométert futok le úgy, hogy szinte el sem fáradok. Negyven perc körül kényelmesen megvan, és volt már, hogy 35 perc alatt értem a végére.
Amikor elkezdtem, olvastam arról, hogy nem kell gyorsan futni. Nekem az vált be, hogy egyenletes, erőteljes kocogást választok, amit hosszabb ideig fenn tudok tartani. Ma már nem a „zsírégető tempót” keresem: a fogyás szempontjából nem egy varázslatos futósebesség a döntő. A rendszeres mozgás és az étkezési szokások összessége számít. A futás nekem abban is segített, hogy jobb legyen a közérzetem, energikusabb legyek, és kevésbé fáradjak el.
Nem kell mindent egyszerre
Most 45 éves vagyok. Nem azért írom ezt, mert mindenkinek ugyanígy kellene fogynia vagy futnia. Azért írom le, mert én is sokáig halogattam, aztán apránként elkezdtem változtatni. Nem kellett rögtön hat kilométert futnom. Először a két kilométer is nagy dolog volt.
Talán ez a legfontosabb: nem kell mindent egyszerre megváltoztatni. Sok apró döntés, rendszeresség, türelem és kitartás kell. És ha néha visszacsúszunk, attól még lehet folytatni. 45 évesen sem késő elkezdeni.
Valahogy a tanulásban is ezt látom. A MatekStreamnél sem attól születik meg a biztos tudás, hogy valaki egyszer leül, és mindent megért. A rendszeres gyakorlás, az apró lépések és az újrapróbálás hozzák meg az eredményt. Ritkán jön gyorsan a nagy változás — de sokszor éppen a kitartó, mindennapi munka visz el odáig.
Megjegyzés: a BMI tájékoztató szűrőmutató, nem diagnózis. Nem különbözteti meg a testzsírt az izomtömegtől, és önmagában nem ad teljes képet az egészségi állapotról. Források: CDC – About BMI; WHO – Health consequences of overweight.